Üdvözöljük
A MATEX k.f.t. 2000. március 1-én 570 ha termőterületen kezdte működését, elsődlegesen a növénytermesztésre irányulva. Csődbiztostól bérbe vettük majd megvettük a Veskóci gazdasági telephelyünket 8 ha terjedelemben.
Kezdettől fogva a növénytermesztésre orientálódunk, melynek keretén belül hagyományhoz híven tovább fejlesztettük licenc szerződések alapján a
vetőmagok
- szaporítását
- feldolgozását
- forgalmazását
- szójából
- repcéből
- gabonafajtákból
Ügyfeleinknek minőségi vetőmagok széles skáláját kínáljuk
Vetéstervünkbe továbbá beiktattuk a borsó és mustár termesztését. Jeleleg 1850 ha -on gazdálkodunk.
Több mint 20 éves tapasztalatainkat tanácsadás révén osztjuk meg ügyfeleinkkel
- Személyesen évente kétszer hagyományosan megrendezendő termelői napokon.: júniusban az őszi búzafajtákat és az őszi káposztarepce fajtákat szeptemberben a szójabab fajtákat mutatjuk be
- Kontaktjaink révén telefonon vagy emailban .
Kisebb szünet után 2011-ben felújítottuk az állattenyésztésünket új istállók építésével és 80 db, üsző vásárlásával. A szarvasmarha tenyésztést vágómarha irányába fejlesztettük piaci tejtermelés nélkül. Állatállományunkat
- Charolais
- Blonde ď aquitanie
- Szlovák tarka fajták alkotják.
2016 ban az állattenyésztést sertéstenyésztéssel bővítettük ,6 db.tenyészkocával BU XL , és Duroc tenyészkannal.
Cégünk húszéves történetében háromszor lett első helyezett a legrangosabb Szlovákiai TOP AGRO versenyben, amely évente értékeli az ország legsikeresebb mezőgazdasági cégeit
Rólunk írtak
TOP AGRO 2020
A Szlovák mezőgazdasági újságírok klubja idén 25. alkalommal adta át a TOP AGRO helyezettjeinek első három díját. A versenybe 407 mezőgazdasági termelő jelentkezett három kategóriában melyek termelői részre és hátrányos helyzetű térségre osztódtak.
A MATEX k.f.t. kereskedelmi társaságok kategóriájában mint hátrányos helyzetű térségben az első helyezést érte el 186 pontos eredményel, így összességében a 28. helyezést értük el.
A díjátadó ünnepség a somorjai X Bionic hotelben került megrendezésre 2020 augusztus 18.-án 250 résztvevő jelenlétében. A díjat Ing. Kovács László ügyvezető vette át.
TOP Agro 2017
A Szlovák mezőgazdasági újságírók klubja 2018 október 24. én rendezte meg 22. alkalommal a mezögazdaságban dolgozók legrangosabb díjátadó ünnepségét TOP AGRO Szlovákia néven. Ez az esemény lehetőséget nyújt a legjobb mezőgazdsági cégek bemutatására, felvonultatására minden évben. Az értékelés feltételei változatlanok, a résztvevők négy kategóriára osztódtak, termelőszövetkezetekre, kereskedelmi társaságokra, magángazdálkodókra és mezőgazdasági szolgáltatókra. Idén cégünk 252 pontot ért el ezzel szintén első helyezést értünk el a kereskedelmi társaságok kategóriájában a hátrányos helyzetü térségen belül.
A kategóriák összértékelésében a 7. helyezést értük el 531 résztvevő közül. A díjat Kovács László mérnök , ügyvezető igazgató vette át.
TOP Agro Slovensko 2011
2011 ben 17. alkalommal rendezték meg a legrangosabb szlovák mezőgazdasági díjátadó ünnepséget. A jelentkezőket cégforma és azon belül természeti adottságok szerint rangsorolták, négy illetve két kategóriában, összesen 1116 résztvevőt értékeltek.
Maximális elérhető ponszám 300 volt, amely három értékből adódott össze:
Teljes tőke megtérülés, értékesítési költség és a munkatermelékenység a hozzáadott értékből. Cégünk maximális pontértéke 251 pont volt, amely a hátrányos helyzetü térség kereskedelmi társaságai között, az első helyre, és összességében a 10. helyre rangsorolta cégünket.
2011- ben cégünk a Zempléni régió jelentős szójatermelői közé tartozott. Ebben az évben 108 hektáron vetettünk szóját kanadai Korada és OAC VISION fajtából, a terméshozam meghaladta a három tonnát. A bvetakarított szója nedvessége 15 % , így szüksöges a betakarítás utáni kezelés. A betakarított szójából vetőmagot készítün, kitísztítjuk, 12 % nedvességtartalomra szárítjuk és raktározzuk. Ez a minősögi szója a következő évi vetőmag, melyből 200 hektárt tervezünk vetni. Ing. Ján Kocúr kiemelte a szója termesztés fontosságát a kelet szlovákiai síkság mezőgazdasági területein, mivel az eddig termesztett cukorrépa termesztés minimálisra csökkent, hasonlóan csökken a kukorica vetési tetrülete és problémás a búza termesztése is. Ezzel szemben a szója iránti kereslet növekedik. ( kivonat a cikkből).